PÜNKÖSDTŐL PÜNKÖSDIG

Lelkészi beszámoló 1993 májusától 1994 májusáig

Tisztelt Presbiteri Konferencia,
Tisztelt Küldöttek, Kedves Testvéreim!

Beszámolómat a Példabeszédek könyvéből vett idézettel kezdem:

"Az embernek elméje gondolja meg az ő útját; de az Úr igazgatja annak járását." (Péld 16,9)

Mondandómat ennek a kettős figyelmeztetésnek fényében igyekszem összefoglalni.

1. Hálás szívvel tapasztalom, hogy Isten az elmúlt esztendőben is megőrzött bajtól s veszedelemtől, egészséggel és a megélhetéshez szükséges javakkal megajándékozott, megtartotta szeretteimet és megtartotta azt a nagy családot, melyben szolgálnom engedett.

Hálás szívvel tapasztalhattam azt is, hogy a szolgálat nyomán e gyülekezet nem csak megmaradt, de gyarapodott számban és lélekben.

Örömmel tapasztaltam, hogy bár alkalmazásban levőként egyedül voltam, a szolgálat végzéséhez a Lélek indíttatására önkéntes munkatársak sokasága egyengette közös utunkat. Veletek együtt először Istennek mondok mindezért köszönetet. Ezzel együtt hadd fejezzem ki Nektek is, és rajtatok keresztül gyülekezeteink minden tagjának, szívből jövő köszönetemet.

2. A lelkészi teendők végzésére, az akkor betegállományban levő idős lelkész helyettesítésére 1990 májusában kért fel az Egyháztanács (ET). Akkori célkitűzésem nem lehetett több, mint egyáltalán fenntartani a szolgálat folytonosságát. Elménk akkor csupán egyéves távlatra gondolhatta el utunkat. Elődöm nyugdíjazásával ugyanis a folytatás lehetősége jogilag megszűnt. Ekkor tapasztaltuk meg a Példabeszédek könyvéből vett idézet második részét, amikor a Svéd Egyház különböző hivatalaiban tett [követ]járásunkat az Úr igazgatta. A Stockholmi Püspökség a magyarnyelvű szolgálat biztosítására állást létesített, s azt immár harmadik éve fenntartja. Hadd mondjunk ezért őszinte köszönetet a Svéd Egyháznak, személy szerint Henrik Svenungsson püspöknek és munkatársainak.

3. Az 1992-es és 1993-mas évet a szolgálat kiszélesítésének és új gyülekezetek formálódásának igénye jellemezte. Helyenként lassú sorvadásnak indult közösségek telítődtek új erőkkel (Västerås, Borås, Jönköping), másutt pedig egészen újak jöttek létre (Sölvesborg, Strömsnäsbruk és Ljungby). A folyamat tovább tart 1994-ben is: gyülekezetté kíván szerveződni Eskilstuna, s újra alakul Katrineholm is.

4. A szolgálat újjászervezését több tényező segítette. Az 1992-ben elfogadott új működési szabályzatunk lehetőséget teremtett arra, hogy az ötven tagnál nagyobb közösségek gyülekezetté szerveződjenek és presbitériumot válasszanak. Ennek következményeként újult meg és bővült ki országos presbitériumunk, s a gyülekezeti felügyelőkből álló egyháztanács is. Az új működési szabályzat a tisztújítás rendjét a Svéd Egyház gyakorlatához közelítette, s ennek értelmében a gyülekezeti közgyűlés három évenként megválasztja presbitereit, s ezek közül megjelöli tisztségviselőit. A presbiteri konferencia pedig a gyülekezeti felügyelők alkotta ET tagjai közül jelöli ki országos tisztségviselőit. A gyülekezeteknek tehát háromévenként lehetőségük adódik előző döntésüket kiértékelni és legjobb belátásuk szerint azon helyesbíteni. Fogalmazhatnánk úgy is: megvizsgálhatják, hogy amit emberi elméjük meggondolt, megtapasztalták-e a bizalmukat elnyertekben Isten lelkének igazgatását.

5. Lelkipásztori feladatom legfontosabbika, egyben a lelkigondozói szolgálat alapja az istentiszteletek rendszeres tartása, az igehirdetés, és az úrvacsora közösségében való megerősödés. Örömmel mondhatom el, hogy híveink többsége emberi igyekezetem értékelésén túl az igehirdetésben Isten lelkének igazgatását tapasztalta: erőt és bátorítást, útmutatást és vigasztalást nyert abból. Sokan éltek az úrvacsorában való megerősödés lehetőségével is. Lelkészi feladataim közé tartozik a keresztelés és Isten áldásának kérése a házasulandókra. Mindannyiunk örömére növekedett mind a keresztelések, mind az esketések száma, bizonyítván, hogy közösségünk gyarapodik. Szomorú kötelességünknek tettünk eleget, amikor halottainkat kísértük utolsó útjukra. A gyász óráiban a feltámadás ígéretének hirdetése mellett vigaszt adtunk a gyászolóknak, megosztva a hozzátartozók fájdalmát.

6. A lelkigondozás mindenkori területe a betegek, elesettek, az egyedül maradottak felkeresése. Ezen a ponton nem lehetek elégedett, mert bár mindenüvé eljutottam, ahova hívtak, mégis tudom, hogy az igény ennél sokkal nagyobb. Az egy évvel ezelőttihez képest kevesebb helyre szólt a meghívás, de egyre gyakrabban hangzott el az a megállapítás, hogy elhanyagolom a híveket, el a család- és beteglátogatást. Ebben az ellentmondásban inkább adatott felfedeznem az emberi elme fondorlatos útjait, mint az Úr igazgatását. Többszöri kérésem ellenére elmaradtak a jelzések épp azoktól, akiknek feladata lett volna felhívni figyelmemet a látogatásra szorulókra.

7. A Svéd Egyház által is szorgalmazott feladatom volt a menekült helyzetben levő honfitársaink felkeresése és gyámolítása. Svéd lelkészek és hivatalok jelzései alapján jutottam el néhány táborba, ahol kiutasításra váró embereknek igyekeztem reményt adni kétségbeesésükben. Itt mondhatom el örömmel, hogy ebben a szolgálatban sokan voltak gyülekezeti tagjaink és presbitereink közül olyanok, akik felkérés nélkül, lelkiismeretükre hallgatva névtelenül tették azt, amit tenniük kellett: saját költségükön sokszor mérföldekre utaztak menekültcsaládokat felkeresni, órákat beszéltek telefonon ügyeiket intézni, de olyan is akadt, aki heteken, sőt hónapokon át családjába fogadott és iskolába járatott egy-egy gyermeket. A menekültek ügyében az ET elnöke a miniszterelnökhöz és a bevándorlási szervekhez intézett levelet. Isten lelkének igazgatását tapasztaltuk meg ilyen és ehhez hasonló esetekben, nem kevésbé abban, hogy a kevésszámú itt felejtett és néhány, egy évnél több időt bujkáló menekült család a nemrég hozott kormányhatározat értelmében menedéket kapott.

Az emberi elme tévútjának minősültek viszont azok a vélemények, amelyek az ilyen ügyek felvállalásától óvtak vagy rosszallást kifejezve eltiltani igyekeztek.

8. Híveink nemcsak gyülekezetüknek, de több nagyobb családnak is tagjai, hiszen beletartoznak az emigrációban élők közösségébe, a befogadó ország népének közösségébe, de tagadhatatlanul tagjai annak a népnek, amellyel — ha fizikai kötődésük meg is szakadt — szellemi közösségben maradtak. Ez a többszörös kötődés többirányú elkötelezettséget is teremt. Ennek megfelelni nem egyszerűen elménk, sokkal inkább szívünk, lelkünk dolga.

Egyháztanácsunk több rendben hozott határozatot arról, hogy meglévő kapcsolatainkat ápolni kívánjuk az emigráció különböző egyházi és világi szervezeteivel és intézményeivel. Ennek értelmében került sor a cserkészekhez fűződő viszony tisztázására, az eddigi lehetőségek felkínálására, az ökumenikus önképzőkör folytatólagos támogatására, az európai magyar evangéliumi ifjúsági konferencián, valamint a külföldön élő magyar evangélikus és református lelkigondozói munkaközösségek konferenciáin való részvétel tervezésére.

Elménkkel végiggondoltuk a kapcsolatok fenntartásának szükségességét: az időpontokról, küldöttekről és résztvevőkről, de a legtöbb esetben a rendezvényekkel járó anyagi kiadásokról is születtek előzetes döntések. A megvalósítás esetenként egészen elmaradt, máskor nem várt módon alakult. Emberi elménk számításaira sok minden rácáfolt.

8.1. Országos felügyelőnk és gondnokunk kapott megbízást az 1993 őszén Párizs mellett rendezett Nyugat-európai Magyar Református Lelkigondozói Szolgálat konferenciáján való részvételre. Egyikük sem tudott elmenni, de helyükben senki sem kapott megbízást a részvételre. Az erre tervezett összeg felhasználatlanul maradt.

8.2. Ugyancsak ősszel, a Piliscsabán rendezett KÉMELM (Külföldön Élő Magyar Evangélikus Lelkigondozók Munkaközössége) konferenciája kapcsán az ET látogatását terveztünk Magyarországra, hogy hivatalos kapcsolatba lépjünk az ottani evangélikus és református egyházakkal, intézményeikkel és vezetőikkel. Miután megkeresésünkre ezek készségesen válaszoltak, egyháztanácsunknak sajnos egyetlen tagja sem tudott eljönni, pedig a látogatás megszervezésével az ET bízott meg.

El kell fogadnunk, hogy a munkahelyi kötöttségek vagy más okok sokszor lehetetlenné teszik adott időre beütemezett terveink kivitelezését. Ilyen esetekre viszont szükségesnek mutatkozik helyettesek küldése. Amikor azonban kijelölt helyettesek hiányában szinte az utolsó napon sikerült két presbitert találnom, hogy a már bejelentett látogatásokra elkísérjen, azok nem kapták meg az ET vezetőitől a hivatalos képviseleti státust. Házigazdáink megértése és segítőkészsége eredményessé tette mégis látogatásunkat. A kiadások csak részét képezték annak, amit a teljes ET-vel tervezett út emésztett volna fel, ennek ellenére hazajövet kérdőjelek sora kísérte a látogatás értelmét, tartamát, helyszíneit, résztvevőit és kiadásait egyaránt.

8.3. Az immár 37 éves hagyomány folytatásaként terveztük az Európai Magyar Evangéliumi Ifjúsági Konferencián való részvételt. Emellett a Svéd Egyházban meghonosodott konfirmációs táborok adták azt az ötletet, hogy konfirmációra készülő ifjaink számára szervezzünk kirándulást a reformáció fontosabb helyszíneinek megtekintésére.

A két rendezvény tervezetét ismertetve az ET vezetőségétől kaptuk azt a harmadik ötletet, hogy az ET tagjai is vegyenek részt az ifjúsági konferencián. Az időpont közeledtével kiderült, hogy az ET-tagok közül senki sem tud részt venni. Anyagi meggondolásból elfogadtuk az ET vezetőségétől azt az ajánlást, hogy konfirmandusainkkal ne rendezzünk külön kirándulást, hanem az ifjúsági konferencián résztvevőkhöz csatlakozzanak. Az anyagi keret megállapítását az ET elnöke vállalta, a kifizetés végrehajtását pedig országos pénztárosunk kapta feladatul. A konferencián — a konfirmandusokat is beleértve — kezdetben mintegy negyvenen kívántak Svédországból részt venni, két és félszer annyian, mint az elmúlt évek átlaga volt. Nem érdemtelen megemlíteni, hogy három évvel ezelőtt még egyházunk tulajdonát képező két kisbusszal utazhattak a résztvevők, továbbá a svéd korona értéke harminc százalékkal zuhant, a német márkában megállapított részvételi díjak viszont maradtak. És ugyanannyi maradt az e célra utólag megállapított keret, mint évekkel ezelőtt. Titkárunk számításai egyértelművé tették: amellett, hogy a résztvevőktől — ellentétben az előző három évi gyakorlattal — utazási és részvételi díj-hozzájárulást kell kérnünk, az ET-t is kérnünk kell a keret emelésére, mely költségvetési átcsoportosítással részben megtörtént. Annak hírére, hogy az ifjúsági konferenciára fizetni kell, a jelentkezők száma annyira megcsappant, hogy a kibérelt két kisbusz helyei éppen hogy megteltek.

Isten lelkének irányítgatását tapasztaltuk ifjainkon, akik egy hét alatt gazdag ismereteket, európai dimenziójú kapcsolatokat, és egy életre szóló élményt szereztek. Az előzmények, a sokszoros ötlet-váltás és menetközbeni jóváhagyások ismeretében értetlenül kell tapasztalnom azt a rosszallást, hogy az utazást szervezők átlépték a jóváhagyott anyagi keretet. Az pedig, miszerint egyesek javára másoktól megvonta volna bárki is a részvételi lehetőséget, határozottan valótlan és nem jószándékú állítás.

Lelkipásztori hivatásom tudatában mondom, hogy semmi nem térül meg annyira, mint éppen az ifjakba fektetett idő, energia, akár anyagiak. Hiszen nélkülük nincs folytatás. Emberi elmém azt is egyértelműen jelzi, hogy ha több rendezvényt egybekötünk, akkor több lesz a résztvevők száma és a várható anyagi kiadás is.

9. Prioritálás.