Hamis ’56-os kitüntetések

Úgy hírlik, hogy az ötvenéves évfordulón a Gyurcsány-kormány 600 (hatszáz) kitüntetést osztott ki a világba szétszóródott ’56-os magyarok között. Olyanoknak is jutott, akik a forradalomban-szabadságharcban nem vettek ugyan részt, de akkor hagyták el a Kárpát-medencét. A hatszázból száznegyvenet Svédországban élők kaptak.

Vajon mitől ez a kegy? Hiszen otthon, Budapesten, a kormány kirekesztette az embereket az október 23-i hivatalos ünnepségekből, s aki mégis ünnepelni akart, azt – mint tudjuk – kardlapozva lerohanta a lovasrendőrség, a rendőri rohamosztagok könnygázgránátokkal és gumilövedékkel lőtték (két embert fél szemére meg is vakítottak), nem csak gumibottal, hanem vasrudakkal is ütötték, a földre teperték, ott tovább verték, rugdosták, és végül megbilincselve a fogdába szállították. Ezek többsége teljesen vétlen volt, nagy részük még csak tüntetni sem akart, csupán ünnepelni, vagy éppenséggel véletlenül került a személyileg azonosíthatatlan, fedett arcú, előzetes figyelmeztetés nélkül rohamozó martalócok útjába.

Teljességgel kizárt, hogy a rendőrség a kormány kifejezett utasítása nélkül így merészelt volna viselkedni. Megtervezték ezt „okosan”. Az Astoriánál, ahol az ellenzéki nagygyűlést tartották, Demszky, Budapest SZDSZ-es polgármestere lezáratta a metró megállóját. A legközelebbi megálló a Deák téren van, és a gyűlés után szétoszló emberek nagy számban indultak abba az irányba. Már készenlétben várta ott őket a rohamrendőrség.

Nem kétséges: a rendőrterrort a „majd mi kiverjük belőletek az ’56-os gondolatot” jegyében rendelte el a miniszterelnök. Hiszen – miután a kormánypártok a balatonőszödi beszéd kiváltotta botrány közepette a parlamentben teljes hűséget esküdtek neki – tőle függött, és továbbra is tőle függ minden hatósági intézkedés. A tévében látott szörnyű háborús képek, amelyeken az áldozat a civil járókelő, minden bizonnyal átgondolt célszerűséggel félelmet ébresztenek mindazokban, akik nem voltak ott jelen – éljenek ők akár az ország túlsó sarkában is. Így kell „nevelni” a népet.

Ettől a kormánytól kapták a nyugati magyarok kitüntetéseiket.

A dolog jellegének teljes megértése végett emlékezzünk vissza, hogy 2005 júniusában az Magyar Szocialista Párt kongresszusán, az akkori beszámolók szerint, a „párt irányítását Gyurcsány Ferenc vette át, ugyanis ő lett az MSZP választásokat előkészítő bizottságának elnöke, az alapszabály szerint pedig választási időszakban a bizottság elnöke vezeti a pártot”. Ettől kezdve a választások befejeztéig Hiller csak az ő helyettese volt. Egy év elteltével Balatonőszödön Gyurcsány mégis így panaszkodott: „Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mint hogyha kormányoztunk volna. E helyett hazudtunk reggel, éjjel, meg este.” Ez úgy hangzik, mintha valaki kényszerítette volna a hazudozásra, és nem éppen ő maga lett volna az egész hazugságkampány főnöke. Lássuk, miért bírta ki mégis: „Az utolsó másfél évet azért tudtam én személy szerint csinálni, mert egy dolog ambicionált és egy dolog fűtött: visszaadni a baloldalnak a hitét, hogy megcsinálhatja, hogy nyerhet.” Igazi nagy teljesítmény: vezetésével egy egész népet (pontosabban több mint a felét) sikerült átverniük. Ő kéjesen nyújtózkodik hozzá egyet: „Fantasztikus dolog politikát csinálni. Fantasztikus. Fantasztikus egy országot vezetni.” Kormányozni azt nem, de vezetni azt igen! Kun Béla is ilyen beleéléssel birtokolhatta a hatalmat.

Hozzátette: azért „érdemes ezt csinálni” mégis, mert „történelmet csinálok”; „azért érdemes politikusnak lenni a XXI. század elején, hogy csináljunk egy másik világot.”

Az ember beleborzad: ez a történelmünket minden bizonnyal nem is ismerő, de múltunktól szóban számtalanszor elhatárolódott agyafúrt lelki analfabéta „csinál” majd nekünk egy olyan eljövendő történelmet, hogy belegebedünk. Vajon milyen tartalommal akarja megtölteni a kétségtelenül még KISZ-titkár korában eszébe ragadt „új világ” kommunista fogalmát? Hiszen a hazugságokkal megnyert választás alapján törvényes módja lesz rá, mert Magyarországon kormánypárti többség esetén a miniszterelnök – a józan értelem és a tisztesség birtoklásának hiányában is – gyakorlatilag korlátlan úr. Amennyiben a képviselők többsége támogatja, nincs rá törvény, hogy valamely hatalom az értelmileg és erkölcsileg alkalmatlant el tudná távolítani, ha az magától menni nem akar. A Gyurcsány-kormány hatalma formailag törvényes, de mivel hazugságban és hamisságban gyökerezik, lényegileg érvénytelen. Ezért az ő ’56-os kitüntetései a nyugati magyarok vele szembeni jogos ellenszenvét leszerelni, vagy legalább csökkenteni hivatott hiteltelen hamisítványok.

Akadt, aki csak Gyurcsány aláírása nélkül, egyedül a köztársasági elnöktől volt hajlandó elfogadni a kitüntetést. Ne áltassa magát senki: a köztársasági elnök csak a kormány jóváhagyásával adhat kitüntetést, viszont köteles aláírni minden erre vonatkozó miniszterelnöki javaslatot. Ez utóbbi történt ez év márciusában, amikor Sólyom László kénytelen volt a Kádár-rendszer három kiszolgálójának a kitüntetéséhez hozzájárulni. Csak annyit tehetett, hogy a kitüntetés átadásakor nem fogott kezet Fekete Jánossal, aki korlátlan hatalmú bankemberként a fő felelőse az ország akkori mérhetetlen eladósodásának.

Következésképp, ha Gyurcsány aláírása nem szerepelt is a kapott oklevelen, a kitüntetést mindenki a kormánytól, ettől a kormánytól kapta, amelynek uralma a magyarság számára igencsak baljós jövőt ígér, és amelynek léte történelmünk egyik legnagyobb szégyene marad.

Nagyon sok nyugati magyar már régen megérdemelt volna egy igazi, valóban értékelhető kitüntetést. Ezzel a mostanival, sajnos, ők azzal a Fekete János szocialista közgazdásszal, Marjai Józseffel, a kádári idők miniszterelnök-helyettesével, valamint Mosonyi Emil mérnökkel, a magyar részről végül felmondott dunai vízlépcső atyjával kerültek egy szintre, akiket Gyurcsány Ferenc 2006. március 15-ére, a köztársasági elnök ellenzését figyelmen kívül hagyva, személyesen javasolt kitüntetésre.

Gyurcsány sikeres ember, mert a Magyar Szocialista Párt és a Szabad Demokraták Szövetsége egy emberként felsorakozik mögötte. Ez az az eset, amikor egy diktátorocska államférfit játszik, és a cinkosai fonják a babérkoszorút a fejére.

Bízzunk abban, hogy Magyarország mégis jogállam lesz egyszer. Akkor a mai kormánypárti politikusok, elsősorban az, aki a miniszterelnöki funkciót betölti, az igazságügyi és rendészeti miniszterrel, valamint a rendőrség jelenlegi vezetőivel együtt a törvény előtt fognak felelni tetteikért, mindenekelőtt a terror napjaiért és annak következményeiért, beleértve mind az embertelen erőszak okozta sérüléseket, mind a kirakatpereken többnyire semmiért kiszabott bírósági ítéleteket is.

Vajon hogy fogják magukat érezni a Nyugaton élő ötvenhatos magyarok, amikor kiderül majd, hogy évfordulós kitüntetésükön, amelyet kiérdemelt megtiszteltetésnek éreztek, egy olyan ember aláírása díszeleg, aki népe ellen elkövetett bűntények miatt börtönben ül?