Uram!
Munkás életet éltél. Sok jó szavad volt a kötelességteljesítésről, de ennél is beszédesebb fáradhatatlan életed.
A tétlen, a rest, a munka piacán hivalkodva ácsorgó ember a Te szádból komoly intés, sőt ítélet szavát hallja. A szüntelenül munkálkodó Isten földi gyermekei nem lehetnek munkakerülők. Ez a nézeted.
Most mégis pihenésre hívogató szót mondasz azoknak a tanítványaidnak, akik a Te küldetésedben járva éppen az imént tértek vissza útjukról. Láttad rajtuk a fáradtságot. Pihenésre szorulóknak tartottad őket.
Uram!
Ezt a szót segíts ma helyesen megforgatnom szívemben.
Először is megköszönöm jóságos szemedet, mellyel észreveszed fáradtságomat.
A fáradt embert nem a felelőtlenül lármás tömegbe küldöd, gondot feledni.
Nem is víg cimborák közé, búfeledtető pohár mellé.
"Puszta hely"-re, csöndes helyre - tanácsolod azt, aki megfáradt. Mégpedig testvérek közösségébe. Ahol természetesen a legdöntőbb a Te jelenléted.
Mai szavadban a hozzád ragaszkodó hívek "csöndes nap"-jának alapját ismerem föl.
Mert kegyelmes és irgalmas [az Úr], türelme hosszú, szeretete nagy, és visszavonhatja még a veszedelmet! (Jóel 2, 13b)